Tartalomjegyzék
A máriatövis képek nagyon népszerűek, hiszen ennek a bogáncsfélék családjába tartozó növénynek a látványa is vidámságot, gondtalanságot, sugall. A lakás bármely pontját tudjuk a lila virágú képekkel díszíteni. Látványa megnyugtató, kellemes érzéssel tölti el az embert. A máriatövis pedig rendkívül értékes növényünk, mely hatása elsősorban májvédőként, a májproblémák kezelésében ismert. Ez a gyógynövény már a népi gyógyászat egyik fontos eleme is volt, napjainkra pedig értékes magjaiért termesztik is. A máriatövismagban található szilimarinnak köszönheti a növény a fő hatóanyagát.
Színek hatása
A színek különbözőképpen hatnak ránk és akkor is hatnak, ha nem látjuk csak elképzeljük azokat. Négy elsődleges szín van, amelyek a legerősebben hatnak ránk: a zöld, a sárga, a vörös és a kék. A színeket gyakran meleg (vörös, narancs és sárga) és hideg (lila, kék és zöld) színekre osztjuk. A színek közül leginkább a vörös vonzza az emberi tekintetet.
Máriatövis képek
A máriatövis képek témája sokszor önmagában a virág, de gyakori a teljes növény is. A képeken magányosan – vagy többed magával álló – lila virágok nagyon megnyugtatóak. Kinyílva vagy bimbóban, tövises zöld levelekkel vagy anélkül. Jellemző a réten fényképezett vagy festett kép, ritkábban találkozhatunk vázában ábrázolva. A virágok lilás színe, a zöld levelekkel együtt gyönyörködteti a szemünket.
A színek hangulatunkat, de egészségünket és boldogságunkat is különbözőképpen befolyásolják. A lila színei meleg színek, emiatt is hatnak ránk nyugtatóbban.
A színekről
Piros
A piros árnyalatai erőt, energiát adnak, cselekvésre ösztönöznek és az önbizalmat is növelik. Aki erőtől duzzad inkább kerülje a piros színt, mert az agresszivitást is fokozza. A nyugati kultúrákban a vér, a bátorság és a mártíromság színe. Emiatt piros a bíborosok ruhája, amellyel Krisztus vérét és a keresztény vértanúkat szimbolizálják. Ezen kívül a szerelem színe, az örömé és ünneplésé is, hiszen a kitüntetett vendéget is számos helyen vörös szőnyeg leterítésével várják. Bár a szeretet színe, ugyanakkor a harag, az agresszió és a háború színe is elég, ha csak Mars, a háború istenének vörös köpenyére gondolunk.
Vörös
A vörös gyorsan megragadja a figyelmünket és szívünk is kissé gyorsabban kezd verni a hatására. Ez az a szín, amelyet a legkönnyebben veszünk észre, viszont a legnehezebben is felejtünk el. A vörös az energiát és szenvedélyt, a hatalmat és erőt szimbolizálja, azonban az ember alkotta környezetben óvatosan kell vele bánni, mivel dühöt és félelmet is kiválthat.
Kék
A kék árnyalatai a nyugalom és a békesség érzetét keltik. A kék nyugtató hatást gyakorol ránk és gondolatainkat a nyugalom és a pihenés felé tereli. Hatására nyugodtabban lélegzünk és ritkábban pislogunk. Úgy tartják, kék helyiségben termelékenyebbek vagyunk, mert a kék szín megnyugtat, mivel a kék segít az ellazulásban, a feszült idegrendszer megnyugtatásában.
Lila
A lila harmonikus szín, mely ellazít, megnyugtatja az idegeket, oldja a feszültséget és a stresszt. Gondoljunk csak a levendula szemet gyönyörködtető, harmonikus színére. A lila színt régen a királyok viselték. Ezért gyakran a gazdagságot és a hűséget juttatja eszünkbe. A lila nőies szín. A lila szín ezenkívül a meditálás, a magunkba fordulás és elmélyülés elősegítője. A színekkel együtt az illatok is jótékonyan hatnak a lélekre és a tudatalattinkban keltenek kellemes érzéseket. Gondoljunk csak a különböző aromaterápiában használt illóolajokra, a levendula-, vagy rózsaolajra is.
Sárga
A sárga és a narancssárga aktivizál, növeli az önbizalmat és az önbecsülést, segít koncentrálni, serkenti az emésztést. A túlságosan sok sárga szín a környezetünkben akadályozza a megnyugvást és önelégültséget sugall. A sárga a nap univerzális szimbóluma, amelyet többnyire az optimizmussal, az örömmel és az energiával társítunk. Olyan szín, amely megragadja a figyelmet és állítólag élesíti memóriánkat és gondolkodásunkat. A sárga az egyik legkevésbé kedvelt szín, a jelentése legtöbbször a Naphoz és a melegséghez kapcsolódik. Ugyanakkor Európában már a középkor óta egy másik jelentés is társul hozzá: az árulásé és irigységé.
A máriatövises képek a háztartási használati tárgyakon is gyakran megjelennek: asztalterítőn, székpárnán, csészéken, bögréken, kancsókon, vázákon. Régóta használjuk díszítő elemként.
https://kepguru.hu/hatterkepek/
Vissza a kategória cikkeihez